Hírek / Érdekességek

Budapest Fashion Week 2017 Spring

Sajnos nem tudtam végig ott maradni az ELLE rendezvényén, mert szerettem volna megnézni a Budapest Fashion Week szombat esti bemutatóját. Nem tudom, hogy szándékosan tették-e egy időpontra a két rendezvényt vagy sem, de érdekes volt a dátum választás. Néhol sejteni vélek némi konkurálást, bár teljesen más irányt képviselt a két rendezvény.

Amíg az ELLE Fashion Show egy nemzetközi szintű bemutató volt, addig a BFW – érzésem szerint – idén is egy szűkebb réteget próbált elérni. Szokás szerint külföldi tervezők munkája is helyet kapott a magyar nevek mellett és néhol a különbség elég látványos volt. Mind az alapanyagokban, a kivitelezésben, mind az ötletekben. Bár meg kell hagyni, a fényképek alapján a szombati napnál erősebb lehetett a pénteki felhozatal, azért itt is találtam csemegét. A két kedvenc szombatról Szonja Dudik kézzel festett mintái vagy a COGO nemzetközi szintű letisztultsága.

A helyszín ezúttal a Gundel étterem bálterme volt, ahol a hely adottságait maximálisan kihasználva, a szervezők egy elég rövid kifutót tudtak felállítani. Ebből adódóan a bemutató számomra elég lassú és vontatott lett, bár tagadhatatlan, hogy így minden apró részlet megfigyelhető volt és a szervezők tényleg megpróbálták kihozni a legtöbbet a bálteremből.
A modellek szinte ugyan azok voltak, akikkel korábban is találkoztam ezen a rendezvényen (volt riadt őzike, járás közben bólogató és táncoslány alkatú modell is) és többségük sajnos nem sokat fejlődött a színpadi járás terén. Egy-két új és ígéretes arc azért felfedezhető volt. Szívesen meghallgatnám a szervezőket, hogy mi a BFW alapvető célja, hátha akkor megérteném ezeket a döntéseket.

Sajnálattal tapasztaltam, hogy a szombati napról nem találtam egy fényképet sem, így arról most nem tudok vizuális anyaggal szolgálni. Talán később…

Viszont a rendezvény végén kaptam egy új nézőpontot, amiért hálás vagyok.
Sikerült pár szót váltanom egy divat laikussal, aki úgy fogalmazott, hogy neki jobban tetszettek a gömbölyűbb modellek a kifutón, akik játszottak is az arcukkal, mert így közelebb érezte magát a ruhához és jobban el tudta képzelni saját magán, mint amit azok a modellek mutattak be, akik a szokásos „faarccal” vonultak végig.
Ha a rendezvény célja a hétköznapi embert közelebb hozni a divathoz, akkor ez alapján a vélemény alapján, sikeresnek mondható és elérte a célját.

Mind a két rendezvény érdekes és élvezetes volt, a BFW pedig a szombati meglepetés vendéggel opera rajongóknak is megérte a látogatást. Banai Sára gyönyörű hangjától mindig libabőrös leszek, főleg, ahogy Kerubin áriáját adja elő.
Végezetül, hogy a bejegyzés elején feszegetett kérdést se hagyjam megválaszolatlanul:

Az ELLE Fashion Show-t inkább azoknak a divatrajongóknak ajánlom, akik a hétköznapjaikban is szeretnek a legutolsó divat szerint öltözködni, amíg a Budapest Fashion Week családiasabb hangulata tökéletes indulás lehet egy laikus számára, aki ismerkedik a divat és a bemutatók világával.

A cikk első részét itt tudod elolvasni

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Pin It on Pinterest

Megosztás